A yahoo egyéb szolgáltatásainak bezárása elrontotta az e-mail rendszerüket ?

Az idei év nem csak a természetben hozott takarítást, olyan szinten, hogy nem nagyon lett semminek gyümölcse, hanem a kereskedelem, de főleg az információtechnológiai szektorban sokminden, ami eddig gyümölcsözött, bedöglött.

A híres Nokia elindult az elfeledetté válás útján, az egykor méregdrága Blackberry ma már ingyen sem nagyon kell senkinek, a Google egykor legnagyobb durranással indított, Orkut nevű szociális hálózatát lezárta, s most nemrég olvashattuk több angol médiában, hogy a Yahoo Directory - ami csekély tizenéven keresztül a legismertebb cégkatalógus volt a neten bárminémű kereskedőnek Amerikában és világszerte - végképp bezáródik.



Habár a Yahoo hivatalos adatai szerint ez év (2014) végéig még működik a rendszer, sok angol céges ismerős jelezte, hogy bizony a cégük már nincs benne, eltűnt, és sok egyéb szolgáltatás szakadozik az okból, hogy a katalógus lezárása elrontott egyéb, a Yahoo hatáskörébe tartozó szolgáltatást is, többek között az e-mailt is, és nem mindig lehet betölteni.

Az itt látható képernyőmásolaton mutatott linkek, hivatkozások nem vezetnek semmilyen érthető magyarázatra, illetve, azok is "kiakasztják" a rendszert. Lehet, hogy rossz döntés volt részükről egy több száz millió dollárt hozó, több százezer céges katalógust megpiszkálni, lezárni ?

Az idő a megmondhatója :)

Nincsenek megjegyzések:

Keresés ebben a blogban

Népszerű bejegyzések