A Dyn céget ért informatikai támadás miatt több száz honlap elérhetetlenné vált

Okt. 21-én, Péntek reggel, az egyik legnagyobb nemzetközi DNS operatőrt, a Dyn céget egy nagyszabású informatikai támadás érte. Lévén, hogy a cég több ezer honlap és szolgáltató DNS rendszeréért, felelős, a nap folyamán több száz óriáscég honlapja is elérhetetlenné vált.

Az érintett cégek között jólismert szolgáltatók is jelen vannak, mint pl. a spotify, a github, a twitter, sőt még a paypal is.



Az október 21-edikei (2016) informatikai támadás által
érintett Dyn cég logója. 
Az érintett cégek twitter kontjait követve - miután a twitter ismét elérhetővé vált - látni lehetett, hogy az illető cégek szakemberei elég korán értesültek a támadásról, és teljes gőzzel dolgoztak a kiküszöbölésén.

Ennek ellenére azonban, egyes honlapok, mint pl. a Paypal bankkártyás és direkt P2P (peer to pear, személytől-személyhez) fizetőrendszer operatőrje, még este 8 óra körül (Magyarországi idő szerint) is elérhetetlen volt.

A külömböző konspirációs elméletektől függetlenül, melyek szerint "az oroszok" állnak e támadás mögött is, az anyagi károk hatalmasak lehetnek, főként a Paypal esetében, amelynek segítségével világszerte többezer személy bonyolít le kissebb vagy nagyobb pénzátutalásokat.

Ha a honlap nem elérhető = a kliensek nem tudnak fizetni = nincs a velejáró díj sem bevonva, tehát veszteség.
Az október 21-edikei (2016) informatikai
támadás miatt a Paypal még este
8 óra kürül (Magyarországi idő szerint)
is elérhetetlen volt

Az anyagi károkon kívűl viszont, az informatikai támadást végrehajtó elmebetegek nem gondoltak valószínű arra, hogy többezer vagy több millió embernek gondot okoznak azáltal is, hogy megszűnik azoknak a kapcsolata a családdal, baráti körrel, ismerősökkel, ha a szokásosan használt kommunikációs csatornák honlapjai elérhetetlenné válnak.

Reméljük, hogy az érintett cégek informatikai szakemberei lehető legrövidebb időn belül meg fogják találni a  megoldást a szolgáltatásaik újraindítására és az érintett honlapok ismét elérhetővé fognak válni.

A hír angol változata INNEN származik.
Megjegyzés küldése

Keresés ebben a blogban