Közel egy millió wordpress-es honlap feltörve.

Egy Wordpress platformot érintő sebezhetőség kihasználása által a hackerek rövid idő alatt közel egy millió honlapot törtek fel, módosítván azok tartalmát.

A jelenséget technikaibb kifejezéssel élve, "deface"-ing-nek nevezik, ami durván annyit jelent, mint pofaleszakasztást, vagy finomabban arcskalp. A művelet most is folyamatban van, a támadások a wordpress-es honlapok ellen állandóan folynak. Egyetlen hacker több mint 350.000 honlapot tört fel !

A Dyn céget ért informatikai támadás miatt több száz honlap elérhetetlenné vált

Okt. 21-én, Péntek reggel, az egyik legnagyobb nemzetközi DNS operatőrt, a Dyn céget egy nagyszabású informatikai támadás érte. Lévén, hogy a cég több ezer honlap és szolgáltató DNS rendszeréért, felelős, a nap folyamán több száz óriáscég honlapja is elérhetetlenné vált.

Az érintett cégek között jólismert szolgáltatók is jelen vannak, mint pl. a spotify, a github, a twitter, sőt még a paypal is.

Külömböző laptop és asztali gép modelek diagnosztikai módjai

A napokban egy fiatalabb számtekes ismerősömmel beszélgetve, rájöttem, hogy lévén, hogy az ők generációja, illetve a nálanál is fiatalabb számításteknikus ismerőseim, gyakorlatilag csak annyit tudnak a hardverről, amennyit nagyon tudni kell, mint például, hogy mennyi memória van egy gépben, milyen a márkája, mekkora a merevlemez, vagy, hogy mennyit tart az elem / akku a laptopban.

Ha operációs rendszer nincs egy laptopon, gépen, sokszor jól fogna egy olyan diagnosztizáló rendszer, ami már rendszer telepítés előtt, elmondana 1-2 dolgot az illető gépről.

Ha csak látszólag vagy tényleg nincs már elég hely az Android alapú eszközödön új programok telepítéséhez

Ha olyan androidos okostelefonnal vagy táblaszámítógéppel (tablet pc) rendelkezel, amin látszólag bőven van hely, de ha rá próbálsz valamit telepíteni a Play Store-ból, azt az üzenetet kapod, hogy nincs elegendő szabad helyed a telepítéshez, akkor ez a cikk neked szól.

A hibaüzenetet azért kaphatod, mert az android alapjában véve nem egy olyan stabil, konkrétumokkal rendelkező operációs rendszer, mint a régebbről befutott Windows, Mac OsX vagy Linux vagy egyéb rendszerek, hanem egy viszonylag új, rengeteg változattal rendelkező, rendszerképességeiben és beállításaiban nagyon flexibilis rendszer.

Eddig ment a youtube, de most akadozik - mit tegyek ?

Sok kedves ismerősömtől, főként idősebb személyektől, régebbi számítógépekkel, laptopokkal "megáldott" személytől hallom azt, amikor a gépet beadják javítani hozzám, hogy "eddig mentek a youtube klippek, s most meg akadoznak", vagy azt, hogy "a fiamnak (öcsémnek, komámnak, stb.) a mobilon tökéletesen "mejen" a jutub, s nekem akkó mé nem, na !

Mivelhogy, már kb. húsznál tart az olyan laptopoknak a száma (windows xp, linux, windows 7, 8, mindegy...) , amelyiknek az asztalára a felhasználó számára

Ha nem megy a Java játék a jojatek.hu -n - megoldás Xp-re és Win 7-re

1. A jojatek.hu logója.
A napokban egy kedves ismerősöm arra kért, oldjam meg, hogy a gépén, amin win 7-es operációs rendszer van, működjön továbbra is a "snooker" nevű, jojatek.hu-n található kedvenc játékja.

A jojatek.hu (jójáték) egy nagyon sokak által kedvelt online játéklelőhely, amelynek játékai viszont sajnos már nem felelnek meg az egyre növekvő biztonsági elvárásoknak, mert a java egy régebbi változatára voltak készítve, és a böngészők (firefox, opera, chrome, internet explorer, safari), mind-mind javarészt automatikusan frissülnek, a java futókörnyezet szintén, és az a kedvenc játék, ami a tegnap még működött, ma már megindíthatatlan.


Keresés ebben a blogban

Népszerű bejegyzések